James G. Frazer: Az aranyág

Mai ajánlónk egy olyan műről szól, amely csak futólag érinti a druidákat, viszont a huszadik századi újpogány irányzatokra nagyon nagy hatással volt. Az eredeti kiadás 1890-ben készült és folyamatosan bővült 12 kötetig, a magyar fordításban lévő egy rövidített változat, amely “csak” 600 oldalas. Hosszú, tömény, viszont végig rendkívül érdekes. Frazer az egyik első antropológus volt, aki párhuzamokat keresett a világ különböző pontjain létező kultúrák vallási szertartásai, mítoszai között.

Részletesen taglalja a mágia alapjait, a hasonlóságokat egyes rítusok között. Fő témája az istenekkel való kapcsolat, illetve megjelenésük egyes törzsek, társadalmak uralkodói ciklusaiban, a természet körforgásában és az ahhoz kapcsolódó mítoszokban. Ami meglepett, hogy a könyv mennyire olvasmányos a mai napig: Frazer végig megtartja a fókuszt, az egyik következtetés jön logikusan másikból, még úgyis, hogy időben és a világ különböző pontjain keresztül ugrál gyakran bekezdésenként.

Természetesen fontos emlékezni, hogy egy 1800-as évekbeli gyűjteményről van szó: forrás szempontjából hiányos, sok spekuláció is teret kap, amit a mai kor már meghaladott. De mint minden ilyen és hasonló jellegű könyvnél, itt sem kell mindent elhinni. Frazer egyébként hajlamos nagyon lekezelően írni egyes kultúrákról, tudom, hogy ez volt a korszellem akkoriban, de sokszor frusztráló volt tőle ez a tiszteletlenség. Másrészt viszont tanulságos volt, hogy nem kell feltétlenül minden természetközeli kultúrát vagy szokást túlromantizálni, van bőven feljegyezve számos nagyon kegyetlen tradíció is.

Ezek ellenére nem véletlenül tartja alapműnek rengeteg mai druida és wicca. A könyvet olvasva sokkal mélyebb értelmet nyer az évkerék, az istenekkel és a természettel való kapcsolat, illetve a misztériumjátékok. A különböző kultúrák közötti egybecsengések pedig igencsak elgondolkodtatóak, az utolsó pár fejezet pedig egyértelműen inspirálta a mai újpogány rituálékat is.

Sajnos viszonylag kevés druidákról szóló könyv jelent meg magyar fordításban, mi megpróbáljuk felkutatni azt amit lehet, vagy a témához kapcsolódik, és időről időre posztolunk róluk könyvajánló formájában. Az aranyágat antikvár példányban meg lehet rendelni online könyváruházakból, csak pár ezer forintért.


Eredeti cím: The Golden Bough
Fordította: Bodrogi Tibor, Bónis György

A könyv magyarul először 1965-ben jelent meg a Gondolat kiadó jóvoltából. A mi képünkön látható kiadás a legfrissebb, 2019-ből, az Osiris kiadó jóvoltából.

Esőmágia a különböző kultúrákban

Az országot sújtó aszály arra motivált minket, hogy végezzünk egy kisebb kutatást az esőidézés mágiájáról a világ különböző pontjairól, hogy minket is inspiráljanak. Kutatásunk utolsó fejezetében a legérdekesebb hagyományokat, történeteket próbáltuk meg összegyűjteni. Az itt felsoroltak csak példaként szolgálnak, ha esőmágiát szeretnél csinálni, légy nagyon óvatos és körültekintő, továbbá tartsd tiszteletben a különböző népek szokásait!

A türköknek saját esőmágusaik voltak, kiket yadachy-knak hívtak. Birtokukban voltak esőkövek (Yada Tachy), melyek vélhetően jáde és nefrit ásványok lehettek. A szertartás során a köveket vízbe tették, utána óvatosan egymáshoz dörzsölték azokat. Minél intenzívebben tették ezt, annál intenzívebb lett a zivatar. Egyes feljegyzések szerint csatákat nyertek meg azzal, hogy viharokat keltettek az ellenséges hadsereg területére.

Afrika egyes Felső-Nílus törzseinek mágusai is alkalmaztak esőköveket: állítólag hegyikristályt, ametisztet és aventurint használtak. Ők jellemzően dombokon végezték a rítust, tudva, hogy a dombok vonzzák a felhőket. A köveket vízbe dobták, majd egy nádszálat emeltek az égbe, azzal próbálva terelni a felhőket a kívánt térre, miközben varázsigéket mondtak.

Lappföld és az Egyesült Királyság északi területein volt ismert a szélcsomók kötése. A varázslók felmentek egy hegy tetejére, egy kötéllel három csomóba kötni a szelet, melyet aztán a helyi tengerészek vásároltak meg tőlük, hogy kedvező hátszelük legyen a tengeren. Az első csomó kioldása lágy szellőt hozott, a második már erősebb fuvallatot, a harmadikkal pedig nagy vihart lehetett előidézni.

Az esőtánc számos különböző kultúrában megjelenik, úgy mint a Zuni amerikai őslakosoknál: táncukhoz tollakat és türkiz köveket hordanak, melyek a szelet és a vízcseppeket szimbolizálják. A kínai Wu varázslók egy tűzkörben táncoltak kimerülésig: izzadságcseppjeik az esőcseppeket szimbolizálták és idézték elő.

A Dél-Afrikában élő Balobedu népének saját Eső Királynője van, akiről úgy tartják, tudja irányítani a felhőket és az esőt. Képességük örökletes, mindig a királynő lánya lesz a következő uralkodó. Több esőidéző daluk is ismert, melyeket csak nők énekelhetnek.

Az esőbotok különböző változatai fellelhetőek Dél-Amerikában, Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában, melyek egymástól függetlenül alakultak ki. Egy kiszárított növény szárába (pl. kaktusz, bambusz) töltöttek apró köveket, babszemeket, rizst, belsejébe pedig spirál alakban tűket, töviseket helyeztek. A hangutánzással az eső szellemeit idézték meg.


Források:
Wikipedia
James G. Frazer: Az aranyág

Lugh istenről

Lugh a kelta mitológia egyik legizgalmasabb, legfontosabb alakja. A modern pogányságban a tűz és a fény isteneként is szokás rá tekinteni, és számos történet kapcsolódik hozzá.

Egy elbeszélés szerint Lughnasadh ünnepe magától Lughtól származik, nevelőanyja, Tailtiu emlékére, aki életét áldozta Írország földjeinek beszántására. Az ünnep egyszerre temetés, lakoma és ügyességi játékok sorozata.

Az egyik legismertebb történetben, Lugh a Tuatha Dé Dannan seregéhez akart csatlakozni, abban az időszakban, amikor a törzs hadban állt a fomoriakkal. Az őr nem akarta beengedni, csak ha jártas volt olyan mesterségben, mellyel királyukat, Nuadát tudta volna szolgálni. Lugh felsorolta mesterségeit: költő, kovács, harcos, hárfás, aranyműves, de az őr minderre csak azt felelte, ezekben a tudományokban már van jártas emberük. Lugh végül azzal győzte meg az őrt és a királyt, hogy ő viszont egyszerre ért mindegyik mesterséghez.

Nuada végül őt nevezte ki a Tuatha Dé Dannan élére és végül Lugh volt az, aki győzelemre segítette a népet a fomoriak ellen. Nuada életét vesztette a csatában, így Lught választották meg utódjának.

Lughhoz több mágikus tárgy is kapcsolódik, ezek közül is a legfontosabb a lándzsája, mely egyike a Tuatha Dé Dannan négy kincsének. Úgy tartják, aki ennek a lándzsának a birtokában van, nem veszíthet csatát.

Híres Lugh parittyaköve is, mellyel a korábban említett csatában Lugh kiüti a fomori nagyapjának, Balornak a gyilkos szemét: akire Balor ezzel a szemével ránézett, az azonnal meghalt, így veszítette életét maga Nuada is a harcban. Írországban létezett olyan hiedelem, mely szerint vihar idején Lugh és Balor küzdött egymással.

Egyes források szerint maga Lugh találta fel a fidchell nevű kelta társasjátékot is.

Lugh az apja Cú Chulainn-nak, a kelta mitológia legerősebb harcosának. A róla szóló eposzban így írják le Lugh személyét: magas, jóképű, szőke göndör hajú. Zöld köpenyt visel, melyet ezüst csat fog össze. Nehéz fekete pajzsot tart, kezében ötélű lándzsa és villáshegyű gerely. Az eposzban ő gyógyítja meg a sebesült Cú Chulainnt a tündérdombból hozott gyógynövényekkel és varázslatokkal.

Esőmágia a magyar folklórban

Az idei aszály arra ösztönzött minket, hogy végezzünk egy kisebb kutatást az esőidézés mágiájáról a világ különböző pontjairól, hogy minket is inspiráljanak. Mai fejezetünkben a magyar népi hiedelmeket vizsgáljuk meg. Az itt felsoroltak csak példaként szolgálnak, ha mágiát szeretnél csinálni, légy nagyon óvatos és körültekintő!

Az esőmágia a magyar folklórban elsősorban a táltos és a garabonciás személyéhez köthető. A táltosok bika alakjában vívtak meg egymással, egyes hiedelmek szerint az esőért és a termékeny földért. Miközben harcoltak, nagy vihar támadt és szél kerekedett. Több forrás szerint is értettek az idővarázsláshoz: képesek voltak lovaikon felrepülni az egekbe és esőt csinálni.

A dobjaik a sámánokhoz hasonlóan a lovaikat jelképezhették, így a mennydörgést utánozva, dobolással idézhettek zivatart.

A garabonciásoknak általában sárkányuk volt, amelyet meglovagolva voltak képesek vihart idézni, rendszerint bosszúból, hogy tönkretegyék a termést - például mert nem kaptak élelmet (tojást és tejet), amikor kértek a gazdáktól. A garabonciás és a táltos alakja sok helyen összeolvadt, és többnyire tartottak tőlük.

Magyarország egyes területein is népszokássá vált a délszláv eredetű Dodola-járás: Szentendrén egy férfit beöltöztettek lombruhába; Dél-Magyarországon lányra aggattak bodzaágakat. Az illető házról házra ment, közben olyan mondókát kántált, melyben esőt kért vagy ígért. Minden háznál leöntötték vízzel, fáradozásáért cserébe jutalmat is kapott.

“Hej, dodola, dodola

Mi kellene, ha volna?

Önts rám egy kanna vizet

Isten harmattal fizet”

Élt a románoknál egy caloian nevű szokás, amit a moldvai csángók is használtak: agyagból egy ember formájú babát készítettek, olykor virágokkal díszítették fel, majd koporsóba tették és a falun át elvitték a helyi patakhoz, folyóhoz. Közben siratóénekeket daloltak a babának, mintha tényleg meghalt volna. Ezután elásták a földbe és halotti tort tartottak. Más változatok szerint a vízbe helyezték a babát, vagy miután eltemették, később kiásták és a folyóba dobták.

Június 8-án, Szent Medárd napján úgy tartják, ha elered az eső, 40 napig esni fog, viszont ha süt a nap, a következő 40 napon szárazság lesz. A hívők Medárdhoz imádkoztak a jó termésért és az esőért. Ezen a napon úgy tartották, nem szabad fürdeni, mert a vizek királya és szellemei ekkor áldozatra várnak a tavakban, folyókban. Ha esőre volt szükség, az idős asszonyoknak egy nagy kakast kellett megfürdetniük, hogy eleredjen.

Az olyan sokunk által ismert mondókák, mint az “Ess, eső, ess”, szintén esőidézésre utalnak. Több területen élt olyan szokás, hogy a gyerekek fel-le szaladtak és karukat kinyújtva forogva mondták ezt a verset.

Ess eső ess, holnap délig ess
Zab szaporodjék, búza bokrosodjék,
Az én hajam olyan legyen, mint a csikó farka,
Még annál is hosszabb, mint a Duna hossza,
Még annál is hosszabb, mint a világ hossza.

Pócs Éva ráolvasás gyűjteményében elsősorban vihar és jégeső elhárító szövegeket találni a témában, de akad pár, amely közvetetten esőidézéshez is köthető.

Ilyen a szélvarázslás, amit meleg időben mondtak:

Szél anyánk, küldj ránk hűvös szelet,

küldd el a legkisebb lányodat.

Vagy gyümölcsfának mondták a következőt, jó termésért:

A jó Isten úgy áztasson meg, hogy bő termést adj! 

Néhány további forrás említi az ekehúzást a patakban, illetve hogy lányokkal szántatják végig a vetést. Olyan szokásokról is szó esik, melyekben meglocsolják egy részeges ember sírját, vagy a temetőben lévő legutolsó elhunyt sírjából kiássák a keresztet. Ezekről a hagyományokról további részleteket nem találtunk, de a módszerek itt is szimpatetikus, imitatív mágiára utalnak: a mikrokozmoszban történtek hatással lehetnek a makrokozmoszra.

Források:

Wikipedia

Róheim Géza: A magyar sámánizmus / A táltos

Pócs Éva: Magyar ráolvasások

https://szevi.hu/vizzel-kapcsolatos-regi-nepszokasok/

Magyar néprajzi lexikon

https://csemadok.sk/nepzenei-adatbazis/ess-eso-ess-buza-bokrosodjek/

https://www.eumet.hu/erdekessegek/medard-napja/

https://greendex.hu/medard-eso-nap/

Képek:

1. Feszty Árpád: A magyarok bejövetele (részlet)

2. St Medard (ismeretlen szerző)

3. Garabonciás (saját illusztráció)

Esőmágia a kelta mitológiában

Az országot sújtó aszály arra motivált minket, hogy végezzünk egy kisebb kutatást az esőidézés mágiájáról a világ különböző pontjairól, hogy minket is inspiráljanak. Első körben a kelta hiedelemrendszert vizsgáljuk meg. Az itt felsoroltak csak példaként szolgálnak, ha esőmágiát szeretnél csinálni, légy nagyon óvatos és körültekintő!

Úgy tartották, hogy druidák képesek voltak uralni a természet erőit és tudták manipulálni az időjárást: több történet szerint is tudtak hatalmas vihart és szelet kelteni, ködöket idézni, de akár folyókat, tavakat teljesen kiszárítani is, vagy épp vizet fakasztani a földből - általában harci eszközként vetették be ezeket a képességeket.

Viharmágia csata közben: Amergin éneke

Az ír Hódítások könyve számol be arról a csatáról, amelyben a Tuatha Dé Dannan druidái próbálták visszaverni a miléziaiak hajóit hatalmas vihart támasztva a tengeren. A természet erőit végül a miléziaiak fő druidája Amergin Glúingel csillapítja le, mégpedig úgy, hogy azonosul velük egy invokációs költeményben:

Én vagyok a szél a tengeren.
Én vagyok a tenger hulláma.

Én vagyok a tenger zúgása.

Én vagyok a szarvasbika a hét csatában.

Én vagyok a sólyom a sziklán.

Én vagyok a nap könnye.

Én vagyok a legszebb növény.

Én vagyok az erős vadkan.

Én vagyok a lazac a vízben.

Én vagyok a tó a tisztáson.

Én vagyok a tudás szava.

Az invokáció alapján arra következtethetünk, hogy a druidák a szavak erejével eggyé váltak ezekkel a természeti erőkkel és így belső akaratukkal képesek voltak azokat befolyásolni.

Viharmágia csata közben: Taliesin költeménye

Maga Taliesin, a bárdok legnagyobbika is nagy szélvihart idéz egy költeményével, hogy kiszabadítsa nevelőapját, Elphint. Versében egy láthatatlan tengeri szörny allegóriájaként jeleníti meg a vihart:

Hatalmas a párolgása,

mikor a partokra csap.

Ott van a mezőn, ott van a fában,

Kéz nélkül és láb nélkül,

Az öregedés jelei nélkül,

Egyidős lehet

Az öt nagy korszakkal,

Tán még öregebb,

Számtalan év állhat mögötte.

Olyan széles,

Mint a föld felszíne,

S meg sem született,

s nem is volt látható.

Viharmágia csata közben: Mug Ruith igazságszolgáltatása

Egyik legkülönlegesebb történet az idővarázslásról, mikor Munster tartományára teljes szárazságot hoztak Cormac, Írország főkirályának druidái. Fiacha, Munster királya a híres Mug Ruithtól, a Valentia-szigeten élő vak druidától kért segítséget. Mugot olyan hatalmas varázslóként ábrázolják, hogy egyes elméletek szerint régen napisten, vagy viharisten lehetett.

Mug Ruith egy mágikus dárdát dobott Munster földjébe, melyből azonnal kifakadt a víz. A főkirály seregére pedig bosszúból hatalmas vihart keltett, a varázskövéhez intézett szavakkal:

Könyörgöm kézikövemhez:

Ne csak egy repülő árny legyen

Legyen parázs az ellenség elűzésére

Bátor küzdelemben

Tüzes, kemény kövem

Legyen vörös vízisikló

Jaj annak, aki köré tekeredik

A duzzadó hullámok között

Legyen tengeri angolna

Legyen keselyű a keselyűk között

Mely elválasztja a testet a lélektől

A varázslat hatására a druida hatalmas viharfelhőket hozott létre, a vízbe dobott kő angolnává változott, lehelete pedig orkánként söpört végig Cormac seregén.

Viharistenek
A kelta panteonban Taranis volt a vihar és a mennydörgés legfőbb istene, de kapcsolatba hozhatók vele más lokális istenek, úgymint az Észak-Itália területén tisztelt Ambisagrus, vagy épp a Magyarország területén is népszerű Teutan vagy Teutates, a törzs védelmező istene. Az ókori rómaiak mindhármukat összekötötték Jupiterrel, így feltehetjük, hogy hasonló szerepük lehetett.

Vannak spekulációk, melyek szerint Lugh is lehetett viharisten, főként mert egyes ír hiedelmek a zivatarokat Lugh Balorral való küzdelmével azonosították.

Dagda, a kelták főistene is képes volt hatni az időjárásra: az ő területe volt a földművelés és a termékenység, ő hozott esőt, hogy táplálja a földet. Hárfájával ő irányította az évszakok változását. Dagdát is kapcsolatba hozzák olyan más viharistenekkel, mint például Thor.


Mágikus források
Az Artúr mondakörhöz két példa is köthető különleges forrásokról, melyek segítségével végeztek esőmágiát: az egyik a tényleg létező barentoni forrás, mely a Merlin és Viviane tündér történetében is megjelenő Brocéliande erdőben található (ma Paimpont-erdő, Bretagne). Állítólag a helyi breton vadászok nagy aszály idején meglátogatták a forrást, ivókürtjükből vizet merítettek és a forrás melletti kőlap tetejét benedvesítették; ettől mindig eleredt az eső. A másik egészen hasonló, a Mabinogionban található történet, melyben Owain lovag keresi fel a rejtélyes forrást: ott egy ezüsttállal kellett meríteni a vízből, majd a forrás melletti márványlapra önteni, aminek következtében hatalmas vihar támadt.

A felsorolt példákból kitűnik, hogy a kelta mágiában nagyon fontos szerepe lehetett a szavak erejének: költeményekkel, ráolvasásokkal, rituális könyörgésekkel tudták befolyásolni a természet erőit, vagy éppen eggyé válni velük. A szimpatetikus, imitatív mágia is többször megjelenik: a mikrokozmoszban elvégzett cselekedet (pl. a víz kiöntése) befolyásolja a makrokozmoszt (elkezd esni az eső).


Források:

Wikipedia
Lady Gregory: Gods and Fighting Men
Leinster Könyve: A Hódítások könyve
A Knocklong-i Ostrom
Taliesin története
Mabinogion

Képek:
1. Seóirse Ua Fágáin: Amergin Glúingel
2. Thomas Jones: A bárd

Danu, a kelta anyaistennő

Danu a kelta mitológia nagy anyaistennője, ki a magcsoportunk nevét is ihlette: Gleann Danann (jelentése: Danu völgye). Hozzá köthető a híres Tuatha Dé Dannan, azaz Danu törzse, mely Írország hódítóit és isteneit foglalja magában, ahol mindenki Danu leszármazottja. A Danu szó proto-indoeurópai eredetű, melynek egyik lehetséges jelentése “folyó” - innen is ered a Dunával való kapcsolat egyesek szerint. Jelentése lehet még: forrás, mint az élet vize, vagy a termékenység szimbóluma.

Vannak, akik megfeleltetik Ana vagy Anu istennővel, akit pedig a híres Morrigannel is összekötnek. Vélhetően van kapcsolat a hinduizmusból ismert Danuval is, ki szintén eredetileg az ősi vizek istennője lehetett. Mások a walesi Dôn istenségnek feleltetik meg, kit szintén a folyókkal társítanak, Don neme viszont nem ismert - vannak akik férfi istennek hiszik.

Mivel nem maradt fenn róla se mítosz, se részletes forrás, így megoszlanak róla a vélemények, személye rejtély marad. Annyit elmondhatunk róla, hogy ő a termékeny természet, az anyaság és a bőség archetípusa.

Magyarország a Kárpátok ölelésében, egy hatalmas völgyben fekszik, melyet egykor a Pannon-tenger borított, és amelyet ma a Duna táplál élettel. Vizével, kincseivel minket is ellát. Csoportunk neve tisztelgés e föld és természetes környezetünk előtt – hálaadás mindazért, amit kapunk tőle.

Oein DeBhairduin: Miért bolyong a Hold - Ír nomád népmesék

Oein az ír Mincéir vándor népének nagyon különleges, természetközeli meséit gyűjtötte össze ebben a csodálatos könyvben, melyek nagy részét még apja mesélte neki gyerekkorában. Azontúl, hogy miért bolyong a Hold, többek közt megtudhatjuk, miért pikkelyes a hal, hogyan szerezte csíkjait a borz, vagy hogy hogyan szerezték a méhek fullánkjaikat.

Én bevallom, több történetet is megkönnyeztem, annyi szépség, kedvesség és melankólia árad belőlük, nem beszélve arról a harmonikus kapcsolatról a természettel, amiben e vándor nép él. Ráadásul Airmid és Miach mítosza is belekerült a gyógynövényekről, amelyről nem is tudtam, hogy egyáltalán megjelent magyar fordításban. De olvashatunk itt mágikus képességű nővérekről, segítőkész sündisznóról és rókáról, vagy éppen egy nagyon nagy szakállú remetéről. Mindegyik történet gyönyörű a húszból, az utolsó kettő köztük pedig egészen hátborzongató. Oein betekintést ad gyerekkorába is, a Mincéir mindennapjaiba, problémáiba a mesékhez mintegy bevezetőként, ezekről is nagyon érdekes volt olvasni.

Különös, a könyvajánló sorozatunkból talán ezt a mesegyűjteményt emelném ki, mint amely a leginkább magában foglalja modern druidizmus értékeit és szellemiségét, mégha összességében nincs köze az irányzathoz. Misztikus, természetközeli, költői; engem teljesen levett a lábamról, csak ajánlani tudom!

Sajnos viszonylag kevés druidákról szóló könyv jelent meg magyar fordításban, mi megpróbáljuk felkutatni azt amit lehet, vagy a témához kapcsolódik, és időről időre posztolunk róluk könyvajánló formájában. A Miért bolyong a holdat online könyváruházakból meg lehet rendelni csak pár ezer forintért.

Eredeti cím: Why the Moon Travels

Illusztrálta: Leanne McDonagh

Fordította: Ferencz Mónika

A könyv magyarul 2023-ban jelent meg az Ampersand (&) Kiadó jóvoltából.