Esőmágia a különböző kultúrákban

Az országot sújtó aszály arra motivált minket, hogy végezzünk egy kisebb kutatást az esőidézés mágiájáról a világ különböző pontjairól, hogy minket is inspiráljanak. Kutatásunk utolsó fejezetében a legérdekesebb hagyományokat, történeteket próbáltuk meg összegyűjteni. Az itt felsoroltak csak példaként szolgálnak, ha esőmágiát szeretnél csinálni, légy nagyon óvatos és körültekintő, továbbá tartsd tiszteletben a különböző népek szokásait!

A türköknek saját esőmágusaik voltak, kiket yadachy-knak hívtak. Birtokukban voltak esőkövek (Yada Tachy), melyek vélhetően jáde és nefrit ásványok lehettek. A szertartás során a köveket vízbe tették, utána óvatosan egymáshoz dörzsölték azokat. Minél intenzívebben tették ezt, annál intenzívebb lett a zivatar. Egyes feljegyzések szerint csatákat nyertek meg azzal, hogy viharokat keltettek az ellenséges hadsereg területére.

Afrika egyes Felső-Nílus törzseinek mágusai is alkalmaztak esőköveket: állítólag hegyikristályt, ametisztet és aventurint használtak. Ők jellemzően dombokon végezték a rítust, tudva, hogy a dombok vonzzák a felhőket. A köveket vízbe dobták, majd egy nádszálat emeltek az égbe, azzal próbálva terelni a felhőket a kívánt térre, miközben varázsigéket mondtak.

Lappföld és az Egyesült Királyság északi területein volt ismert a szélcsomók kötése. A varázslók felmentek egy hegy tetejére, egy kötéllel három csomóba kötni a szelet, melyet aztán a helyi tengerészek vásároltak meg tőlük, hogy kedvező hátszelük legyen a tengeren. Az első csomó kioldása lágy szellőt hozott, a második már erősebb fuvallatot, a harmadikkal pedig nagy vihart lehetett előidézni.

Az esőtánc számos különböző kultúrában megjelenik, úgy mint a Zuni amerikai őslakosoknál: táncukhoz tollakat és türkiz köveket hordanak, melyek a szelet és a vízcseppeket szimbolizálják. A kínai Wu varázslók egy tűzkörben táncoltak kimerülésig: izzadságcseppjeik az esőcseppeket szimbolizálták és idézték elő.

A Dél-Afrikában élő Balobedu népének saját Eső Királynője van, akiről úgy tartják, tudja irányítani a felhőket és az esőt. Képességük örökletes, mindig a királynő lánya lesz a következő uralkodó. Több esőidéző daluk is ismert, melyeket csak nők énekelhetnek.

Az esőbotok különböző változatai fellelhetőek Dél-Amerikában, Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában, melyek egymástól függetlenül alakultak ki. Egy kiszárított növény szárába (pl. kaktusz, bambusz) töltöttek apró köveket, babszemeket, rizst, belsejébe pedig spirál alakban tűket, töviseket helyeztek. A hangutánzással az eső szellemeit idézték meg.


Források:
Wikipedia
James G. Frazer: Az aranyág