Esőmágia a különböző kultúrákban

Az országot sújtó aszály arra motivált minket, hogy végezzünk egy kisebb kutatást az esőidézés mágiájáról a világ különböző pontjairól, hogy minket is inspiráljanak. Kutatásunk utolsó fejezetében a legérdekesebb hagyományokat, történeteket próbáltuk meg összegyűjteni. Az itt felsoroltak csak példaként szolgálnak, ha esőmágiát szeretnél csinálni, légy nagyon óvatos és körültekintő, továbbá tartsd tiszteletben a különböző népek szokásait!

A türköknek saját esőmágusaik voltak, kiket yadachy-knak hívtak. Birtokukban voltak esőkövek (Yada Tachy), melyek vélhetően jáde és nefrit ásványok lehettek. A szertartás során a köveket vízbe tették, utána óvatosan egymáshoz dörzsölték azokat. Minél intenzívebben tették ezt, annál intenzívebb lett a zivatar. Egyes feljegyzések szerint csatákat nyertek meg azzal, hogy viharokat keltettek az ellenséges hadsereg területére.

Afrika egyes Felső-Nílus törzseinek mágusai is alkalmaztak esőköveket: állítólag hegyikristályt, ametisztet és aventurint használtak. Ők jellemzően dombokon végezték a rítust, tudva, hogy a dombok vonzzák a felhőket. A köveket vízbe dobták, majd egy nádszálat emeltek az égbe, azzal próbálva terelni a felhőket a kívánt térre, miközben varázsigéket mondtak.

Lappföld és az Egyesült Királyság északi területein volt ismert a szélcsomók kötése. A varázslók felmentek egy hegy tetejére, egy kötéllel három csomóba kötni a szelet, melyet aztán a helyi tengerészek vásároltak meg tőlük, hogy kedvező hátszelük legyen a tengeren. Az első csomó kioldása lágy szellőt hozott, a második már erősebb fuvallatot, a harmadikkal pedig nagy vihart lehetett előidézni.

Az esőtánc számos különböző kultúrában megjelenik, úgy mint a Zuni amerikai őslakosoknál: táncukhoz tollakat és türkiz köveket hordanak, melyek a szelet és a vízcseppeket szimbolizálják. A kínai Wu varázslók egy tűzkörben táncoltak kimerülésig: izzadságcseppjeik az esőcseppeket szimbolizálták és idézték elő.

A Dél-Afrikában élő Balobedu népének saját Eső Királynője van, akiről úgy tartják, tudja irányítani a felhőket és az esőt. Képességük örökletes, mindig a királynő lánya lesz a következő uralkodó. Több esőidéző daluk is ismert, melyeket csak nők énekelhetnek.

Az esőbotok különböző változatai fellelhetőek Dél-Amerikában, Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában, melyek egymástól függetlenül alakultak ki. Egy kiszárított növény szárába (pl. kaktusz, bambusz) töltöttek apró köveket, babszemeket, rizst, belsejébe pedig spirál alakban tűket, töviseket helyeztek. A hangutánzással az eső szellemeit idézték meg.


Források:
Wikipedia
James G. Frazer: Az aranyág

Esőmágia a magyar folklórban

Az idei aszály arra ösztönzött minket, hogy végezzünk egy kisebb kutatást az esőidézés mágiájáról a világ különböző pontjairól, hogy minket is inspiráljanak. Mai fejezetünkben a magyar népi hiedelmeket vizsgáljuk meg. Az itt felsoroltak csak példaként szolgálnak, ha mágiát szeretnél csinálni, légy nagyon óvatos és körültekintő!

Az esőmágia a magyar folklórban elsősorban a táltos és a garabonciás személyéhez köthető. A táltosok bika alakjában vívtak meg egymással, egyes hiedelmek szerint az esőért és a termékeny földért. Miközben harcoltak, nagy vihar támadt és szél kerekedett. Több forrás szerint is értettek az idővarázsláshoz: képesek voltak lovaikon felrepülni az egekbe és esőt csinálni.

A dobjaik a sámánokhoz hasonlóan a lovaikat jelképezhették, így a mennydörgést utánozva, dobolással idézhettek zivatart.

A garabonciásoknak általában sárkányuk volt, amelyet meglovagolva voltak képesek vihart idézni, rendszerint bosszúból, hogy tönkretegyék a termést - például mert nem kaptak élelmet (tojást és tejet), amikor kértek a gazdáktól. A garabonciás és a táltos alakja sok helyen összeolvadt, és többnyire tartottak tőlük.

Magyarország egyes területein is népszokássá vált a délszláv eredetű Dodola-járás: Szentendrén egy férfit beöltöztettek lombruhába; Dél-Magyarországon lányra aggattak bodzaágakat. Az illető házról házra ment, közben olyan mondókát kántált, melyben esőt kért vagy ígért. Minden háznál leöntötték vízzel, fáradozásáért cserébe jutalmat is kapott.

“Hej, dodola, dodola

Mi kellene, ha volna?

Önts rám egy kanna vizet

Isten harmattal fizet”

Élt a románoknál egy caloian nevű szokás, amit a moldvai csángók is használtak: agyagból egy ember formájú babát készítettek, olykor virágokkal díszítették fel, majd koporsóba tették és a falun át elvitték a helyi patakhoz, folyóhoz. Közben siratóénekeket daloltak a babának, mintha tényleg meghalt volna. Ezután elásták a földbe és halotti tort tartottak. Más változatok szerint a vízbe helyezték a babát, vagy miután eltemették, később kiásták és a folyóba dobták.

Június 8-án, Szent Medárd napján úgy tartják, ha elered az eső, 40 napig esni fog, viszont ha süt a nap, a következő 40 napon szárazság lesz. A hívők Medárdhoz imádkoztak a jó termésért és az esőért. Ezen a napon úgy tartották, nem szabad fürdeni, mert a vizek királya és szellemei ekkor áldozatra várnak a tavakban, folyókban. Ha esőre volt szükség, az idős asszonyoknak egy nagy kakast kellett megfürdetniük, hogy eleredjen.

Az olyan sokunk által ismert mondókák, mint az “Ess, eső, ess”, szintén esőidézésre utalnak. Több területen élt olyan szokás, hogy a gyerekek fel-le szaladtak és karukat kinyújtva forogva mondták ezt a verset.

Ess eső ess, holnap délig ess
Zab szaporodjék, búza bokrosodjék,
Az én hajam olyan legyen, mint a csikó farka,
Még annál is hosszabb, mint a Duna hossza,
Még annál is hosszabb, mint a világ hossza.

Pócs Éva ráolvasás gyűjteményében elsősorban vihar és jégeső elhárító szövegeket találni a témában, de akad pár, amely közvetetten esőidézéshez is köthető.

Ilyen a szélvarázslás, amit meleg időben mondtak:

Szél anyánk, küldj ránk hűvös szelet,

küldd el a legkisebb lányodat.

Vagy gyümölcsfának mondták a következőt, jó termésért:

A jó Isten úgy áztasson meg, hogy bő termést adj! 

Néhány további forrás említi az ekehúzást a patakban, illetve hogy lányokkal szántatják végig a vetést. Olyan szokásokról is szó esik, melyekben meglocsolják egy részeges ember sírját, vagy a temetőben lévő legutolsó elhunyt sírjából kiássák a keresztet. Ezekről a hagyományokról további részleteket nem találtunk, de a módszerek itt is szimpatetikus, imitatív mágiára utalnak: a mikrokozmoszban történtek hatással lehetnek a makrokozmoszra.

Források:

Wikipedia

Róheim Géza: A magyar sámánizmus / A táltos

Pócs Éva: Magyar ráolvasások

https://szevi.hu/vizzel-kapcsolatos-regi-nepszokasok/

Magyar néprajzi lexikon

https://csemadok.sk/nepzenei-adatbazis/ess-eso-ess-buza-bokrosodjek/

https://www.eumet.hu/erdekessegek/medard-napja/

https://greendex.hu/medard-eso-nap/

Képek:

1. Feszty Árpád: A magyarok bejövetele (részlet)

2. St Medard (ismeretlen szerző)

3. Garabonciás (saját illusztráció)

Esőmágia a kelta mitológiában

Az országot sújtó aszály arra motivált minket, hogy végezzünk egy kisebb kutatást az esőidézés mágiájáról a világ különböző pontjairól, hogy minket is inspiráljanak. Első körben a kelta hiedelemrendszert vizsgáljuk meg. Az itt felsoroltak csak példaként szolgálnak, ha esőmágiát szeretnél csinálni, légy nagyon óvatos és körültekintő!

Úgy tartották, hogy druidák képesek voltak uralni a természet erőit és tudták manipulálni az időjárást: több történet szerint is tudtak hatalmas vihart és szelet kelteni, ködöket idézni, de akár folyókat, tavakat teljesen kiszárítani is, vagy épp vizet fakasztani a földből - általában harci eszközként vetették be ezeket a képességeket.

Viharmágia csata közben: Amergin éneke

Az ír Hódítások könyve számol be arról a csatáról, amelyben a Tuatha Dé Dannan druidái próbálták visszaverni a miléziaiak hajóit hatalmas vihart támasztva a tengeren. A természet erőit végül a miléziaiak fő druidája Amergin Glúingel csillapítja le, mégpedig úgy, hogy azonosul velük egy invokációs költeményben:

Én vagyok a szél a tengeren.
Én vagyok a tenger hulláma.

Én vagyok a tenger zúgása.

Én vagyok a szarvasbika a hét csatában.

Én vagyok a sólyom a sziklán.

Én vagyok a nap könnye.

Én vagyok a legszebb növény.

Én vagyok az erős vadkan.

Én vagyok a lazac a vízben.

Én vagyok a tó a tisztáson.

Én vagyok a tudás szava.

Az invokáció alapján arra következtethetünk, hogy a druidák a szavak erejével eggyé váltak ezekkel a természeti erőkkel és így belső akaratukkal képesek voltak azokat befolyásolni.

Viharmágia csata közben: Taliesin költeménye

Maga Taliesin, a bárdok legnagyobbika is nagy szélvihart idéz egy költeményével, hogy kiszabadítsa nevelőapját, Elphint. Versében egy láthatatlan tengeri szörny allegóriájaként jeleníti meg a vihart:

Hatalmas a párolgása,

mikor a partokra csap.

Ott van a mezőn, ott van a fában,

Kéz nélkül és láb nélkül,

Az öregedés jelei nélkül,

Egyidős lehet

Az öt nagy korszakkal,

Tán még öregebb,

Számtalan év állhat mögötte.

Olyan széles,

Mint a föld felszíne,

S meg sem született,

s nem is volt látható.

Viharmágia csata közben: Mug Ruith igazságszolgáltatása

Egyik legkülönlegesebb történet az idővarázslásról, mikor Munster tartományára teljes szárazságot hoztak Cormac, Írország főkirályának druidái. Fiacha, Munster királya a híres Mug Ruithtól, a Valentia-szigeten élő vak druidától kért segítséget. Mugot olyan hatalmas varázslóként ábrázolják, hogy egyes elméletek szerint régen napisten, vagy viharisten lehetett.

Mug Ruith egy mágikus dárdát dobott Munster földjébe, melyből azonnal kifakadt a víz. A főkirály seregére pedig bosszúból hatalmas vihart keltett, a varázskövéhez intézett szavakkal:

Könyörgöm kézikövemhez:

Ne csak egy repülő árny legyen

Legyen parázs az ellenség elűzésére

Bátor küzdelemben

Tüzes, kemény kövem

Legyen vörös vízisikló

Jaj annak, aki köré tekeredik

A duzzadó hullámok között

Legyen tengeri angolna

Legyen keselyű a keselyűk között

Mely elválasztja a testet a lélektől

A varázslat hatására a druida hatalmas viharfelhőket hozott létre, a vízbe dobott kő angolnává változott, lehelete pedig orkánként söpört végig Cormac seregén.

Viharistenek
A kelta panteonban Taranis volt a vihar és a mennydörgés legfőbb istene, de kapcsolatba hozhatók vele más lokális istenek, úgymint az Észak-Itália területén tisztelt Ambisagrus, vagy épp a Magyarország területén is népszerű Teutan vagy Teutates, a törzs védelmező istene. Az ókori rómaiak mindhármukat összekötötték Jupiterrel, így feltehetjük, hogy hasonló szerepük lehetett.

Vannak spekulációk, melyek szerint Lugh is lehetett viharisten, főként mert egyes ír hiedelmek a zivatarokat Lugh Balorral való küzdelmével azonosították.

Dagda, a kelták főistene is képes volt hatni az időjárásra: az ő területe volt a földművelés és a termékenység, ő hozott esőt, hogy táplálja a földet. Hárfájával ő irányította az évszakok változását. Dagdát is kapcsolatba hozzák olyan más viharistenekkel, mint például Thor.


Mágikus források
Az Artúr mondakörhöz két példa is köthető különleges forrásokról, melyek segítségével végeztek esőmágiát: az egyik a tényleg létező barentoni forrás, mely a Merlin és Viviane tündér történetében is megjelenő Brocéliande erdőben található (ma Paimpont-erdő, Bretagne). Állítólag a helyi breton vadászok nagy aszály idején meglátogatták a forrást, ivókürtjükből vizet merítettek és a forrás melletti kőlap tetejét benedvesítették; ettől mindig eleredt az eső. A másik egészen hasonló, a Mabinogionban található történet, melyben Owain lovag keresi fel a rejtélyes forrást: ott egy ezüsttállal kellett meríteni a vízből, majd a forrás melletti márványlapra önteni, aminek következtében hatalmas vihar támadt.

A felsorolt példákból kitűnik, hogy a kelta mágiában nagyon fontos szerepe lehetett a szavak erejének: költeményekkel, ráolvasásokkal, rituális könyörgésekkel tudták befolyásolni a természet erőit, vagy éppen eggyé válni velük. A szimpatetikus, imitatív mágia is többször megjelenik: a mikrokozmoszban elvégzett cselekedet (pl. a víz kiöntése) befolyásolja a makrokozmoszt (elkezd esni az eső).


Források:

Wikipedia
Lady Gregory: Gods and Fighting Men
Leinster Könyve: A Hódítások könyve
A Knocklong-i Ostrom
Taliesin története
Mabinogion

Képek:
1. Seóirse Ua Fágáin: Amergin Glúingel
2. Thomas Jones: A bárd