James G. Frazer: Az aranyág

Mai ajánlónk egy olyan műről szól, amely csak futólag érinti a druidákat, viszont a huszadik századi újpogány irányzatokra nagyon nagy hatással volt. Az eredeti kiadás 1890-ben készült és folyamatosan bővült 12 kötetig, a magyar fordításban lévő egy rövidített változat, amely “csak” 600 oldalas. Hosszú, tömény, viszont végig rendkívül érdekes. Frazer az egyik első antropológus volt, aki párhuzamokat keresett a világ különböző pontjain létező kultúrák vallási szertartásai, mítoszai között.

Részletesen taglalja a mágia alapjait, a hasonlóságokat egyes rítusok között. Fő témája az istenekkel való kapcsolat, illetve megjelenésük egyes törzsek, társadalmak uralkodói ciklusaiban, a természet körforgásában és az ahhoz kapcsolódó mítoszokban. Ami meglepett, hogy a könyv mennyire olvasmányos a mai napig: Frazer végig megtartja a fókuszt, az egyik következtetés jön logikusan másikból, még úgyis, hogy időben és a világ különböző pontjain keresztül ugrál gyakran bekezdésenként.

Természetesen fontos emlékezni, hogy egy 1800-as évekbeli gyűjteményről van szó: forrás szempontjából hiányos, sok spekuláció is teret kap, amit a mai kor már meghaladott. De mint minden ilyen és hasonló jellegű könyvnél, itt sem kell mindent elhinni. Frazer egyébként hajlamos nagyon lekezelően írni egyes kultúrákról, tudom, hogy ez volt a korszellem akkoriban, de sokszor frusztráló volt tőle ez a tiszteletlenség. Másrészt viszont tanulságos volt, hogy nem kell feltétlenül minden természetközeli kultúrát vagy szokást túlromantizálni, van bőven feljegyezve számos nagyon kegyetlen tradíció is.

Ezek ellenére nem véletlenül tartja alapműnek rengeteg mai druida és wicca. A könyvet olvasva sokkal mélyebb értelmet nyer az évkerék, az istenekkel és a természettel való kapcsolat, illetve a misztériumjátékok. A különböző kultúrák közötti egybecsengések pedig igencsak elgondolkodtatóak, az utolsó pár fejezet pedig egyértelműen inspirálta a mai újpogány rituálékat is.

Sajnos viszonylag kevés druidákról szóló könyv jelent meg magyar fordításban, mi megpróbáljuk felkutatni azt amit lehet, vagy a témához kapcsolódik, és időről időre posztolunk róluk könyvajánló formájában. Az aranyágat antikvár példányban meg lehet rendelni online könyváruházakból, csak pár ezer forintért.


Eredeti cím: The Golden Bough
Fordította: Bodrogi Tibor, Bónis György

A könyv magyarul először 1965-ben jelent meg a Gondolat kiadó jóvoltából. A mi képünkön látható kiadás a legfrissebb, 2019-ből, az Osiris kiadó jóvoltából.

Esőmágia a különböző kultúrákban

Az országot sújtó aszály arra motivált minket, hogy végezzünk egy kisebb kutatást az esőidézés mágiájáról a világ különböző pontjairól, hogy minket is inspiráljanak. Kutatásunk utolsó fejezetében a legérdekesebb hagyományokat, történeteket próbáltuk meg összegyűjteni. Az itt felsoroltak csak példaként szolgálnak, ha esőmágiát szeretnél csinálni, légy nagyon óvatos és körültekintő, továbbá tartsd tiszteletben a különböző népek szokásait!

A türköknek saját esőmágusaik voltak, kiket yadachy-knak hívtak. Birtokukban voltak esőkövek (Yada Tachy), melyek vélhetően jáde és nefrit ásványok lehettek. A szertartás során a köveket vízbe tették, utána óvatosan egymáshoz dörzsölték azokat. Minél intenzívebben tették ezt, annál intenzívebb lett a zivatar. Egyes feljegyzések szerint csatákat nyertek meg azzal, hogy viharokat keltettek az ellenséges hadsereg területére.

Afrika egyes Felső-Nílus törzseinek mágusai is alkalmaztak esőköveket: állítólag hegyikristályt, ametisztet és aventurint használtak. Ők jellemzően dombokon végezték a rítust, tudva, hogy a dombok vonzzák a felhőket. A köveket vízbe dobták, majd egy nádszálat emeltek az égbe, azzal próbálva terelni a felhőket a kívánt térre, miközben varázsigéket mondtak.

Lappföld és az Egyesült Királyság északi területein volt ismert a szélcsomók kötése. A varázslók felmentek egy hegy tetejére, egy kötéllel három csomóba kötni a szelet, melyet aztán a helyi tengerészek vásároltak meg tőlük, hogy kedvező hátszelük legyen a tengeren. Az első csomó kioldása lágy szellőt hozott, a második már erősebb fuvallatot, a harmadikkal pedig nagy vihart lehetett előidézni.

Az esőtánc számos különböző kultúrában megjelenik, úgy mint a Zuni amerikai őslakosoknál: táncukhoz tollakat és türkiz köveket hordanak, melyek a szelet és a vízcseppeket szimbolizálják. A kínai Wu varázslók egy tűzkörben táncoltak kimerülésig: izzadságcseppjeik az esőcseppeket szimbolizálták és idézték elő.

A Dél-Afrikában élő Balobedu népének saját Eső Királynője van, akiről úgy tartják, tudja irányítani a felhőket és az esőt. Képességük örökletes, mindig a királynő lánya lesz a következő uralkodó. Több esőidéző daluk is ismert, melyeket csak nők énekelhetnek.

Az esőbotok különböző változatai fellelhetőek Dél-Amerikában, Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában, melyek egymástól függetlenül alakultak ki. Egy kiszárított növény szárába (pl. kaktusz, bambusz) töltöttek apró köveket, babszemeket, rizst, belsejébe pedig spirál alakban tűket, töviseket helyeztek. A hangutánzással az eső szellemeit idézték meg.


Források:
Wikipedia
James G. Frazer: Az aranyág

Lugh istenről

Lugh a kelta mitológia egyik legizgalmasabb, legfontosabb alakja. A modern pogányságban a tűz és a fény isteneként is szokás rá tekinteni, és számos történet kapcsolódik hozzá.

Egy elbeszélés szerint Lughnasadh ünnepe magától Lughtól származik, nevelőanyja, Tailtiu emlékére, aki életét áldozta Írország földjeinek beszántására. Az ünnep egyszerre temetés, lakoma és ügyességi játékok sorozata.

Az egyik legismertebb történetben, Lugh a Tuatha Dé Dannan seregéhez akart csatlakozni, abban az időszakban, amikor a törzs hadban állt a fomoriakkal. Az őr nem akarta beengedni, csak ha jártas volt olyan mesterségben, mellyel királyukat, Nuadát tudta volna szolgálni. Lugh felsorolta mesterségeit: költő, kovács, harcos, hárfás, aranyműves, de az őr minderre csak azt felelte, ezekben a tudományokban már van jártas emberük. Lugh végül azzal győzte meg az őrt és a királyt, hogy ő viszont egyszerre ért mindegyik mesterséghez.

Nuada végül őt nevezte ki a Tuatha Dé Dannan élére és végül Lugh volt az, aki győzelemre segítette a népet a fomoriak ellen. Nuada életét vesztette a csatában, így Lught választották meg utódjának.

Lughhoz több mágikus tárgy is kapcsolódik, ezek közül is a legfontosabb a lándzsája, mely egyike a Tuatha Dé Dannan négy kincsének. Úgy tartják, aki ennek a lándzsának a birtokában van, nem veszíthet csatát.

Híres Lugh parittyaköve is, mellyel a korábban említett csatában Lugh kiüti a fomori nagyapjának, Balornak a gyilkos szemét: akire Balor ezzel a szemével ránézett, az azonnal meghalt, így veszítette életét maga Nuada is a harcban. Írországban létezett olyan hiedelem, mely szerint vihar idején Lugh és Balor küzdött egymással.

Egyes források szerint maga Lugh találta fel a fidchell nevű kelta társasjátékot is.

Lugh az apja Cú Chulainn-nak, a kelta mitológia legerősebb harcosának. A róla szóló eposzban így írják le Lugh személyét: magas, jóképű, szőke göndör hajú. Zöld köpenyt visel, melyet ezüst csat fog össze. Nehéz fekete pajzsot tart, kezében ötélű lándzsa és villáshegyű gerely. Az eposzban ő gyógyítja meg a sebesült Cú Chulainnt a tündérdombból hozott gyógynövényekkel és varázslatokkal.