Menny és Pokol házassága: William Blake és kortársai kiállítás

Nagyon izgatottan vártam már ezt a kiállítást, számomra fiatalon épp a címadó Menny és Pokol Házassága volt nagyon nagy hatással William Blake-től. Érdekes, hogy a druida tanaink során mennyiszer visszaköszönnek versei, és az is különös szinkronicitás, hogy éppen ebben az időszakban van róla kiállítás - mely egyébként még 2026 január 11-ig látogatható a Szépművészeti Múzeumban, én mindenkinek nagyon ajánlom. Személy szerint én még legalább egyszer valószínűleg újra meg fogom nézni.

Blake azok közé a művészek közé tartozik, akikről mindig lehet valami újat tanulni, és ezt ez a kiállítás is megerősítette. Belépéskor már rögtön az egyik legszebb képe fogadott minket, ez az “Enitharmon öröm-éje”, melyre “Hekaté”-ként is hivatkoznak.

Külön tetszett az idővonal a falon, amelyen Blake életének legfontosabb történései és a jelentősebb világtörténelmi, irodalmi események voltak összevetve, ezzel kiválóan kontextusba helyezve műveit.

A kiállításon egyébként olyan más romantikus festők képeit is volt szerencsénk látni, mint Fusili, Turner vagy Holst - engem újra arra emlékeztetve, mennyire szeretem ezt a korszakot, a sokszor sötét, drámai jeleneteket, de még a bibliai tematikák is egy új értelmezést kapnak. A korszellemben ugyanakkor nagyon erőteljesen megjelenik a politikai kritikusság is, az évszázadban történő háborús és válság helyzetekre reagálva. Különösen emlékezetes volt Blake “Pitt szellemalakja irányítja a Behemótot” című képe, ahol William Pitt volt angol miniszterelnököt ábrázolja egy angyalként.

Számomra újdonság volt, de Blake-nek voltak követői, akik “Ősöknek” hívták magukat, egy fiatal művészekből álló csoportként, az 1820-as években. Tőlük is láthattunk pár művet.

Arról se tudtam, hogy volt egy fiatalon elhunyt öccse, Robert Blake, aki szintén foglalkozott művészettel. Halála nagyon megrázta Williamet, és azt állította, hogy öccse szellemével álmában tartotta a kapcsolatot, aki inspirálta egyedi nyomtatási technikájának kifejlesztésében is.

Blakenek volt egyébként egy sajátos, “freskónak” nevezett festési technikája is, melyben rengeteg aranyat használt. Ezzel a technikával készült egyik leghíresebb és leglenyűgözőbb képe, az “Egy bolha szelleme”. A kép egy emberszerű szörny alakot ábrázol, mely állítólag tényleg megjelent Blake előtt egy látomásban.

Külön szekció volt Newtonról alkotott képéről, mely párhuzamba vonható a rideg, racionális teremtő, Urizen alakjával, ki egy kulcsfigura Blake saját teremtés mítoszában. Blake kritikus volt a felvilágosodás és a tudomány térhódításával szemben, miszerint a hideg értelem elnyomja az ember művészi, érzelmesebb aspektusait. Amit egyébként kicsit sajnáltam, hogy saját mítoszairól, próféciáiról viszonylag kevés szó esett, pedig egy saját termet is érdemelhetett volna.

Hogy egy kis druida vonatkozást is írjak, volt egy szekció bárdokról alkotott képekről más romantikus festőktől. Érdekes, hogy több képen a bárdok, mint lázadók vannak ezeken megjelenítve az elnyomó hatalom ellen. Egyébként egy Stonehenge-ről készült festmény is helyet kapott.

A kiállítás utolsó termében a Sátán és a pokol volt a tematika több alkotótól, egyik oldalt a hagyományosabb, gonosz ábrázolások, a másik oldalon pedig különös, de mint egy hős lázadó jelent meg, aki jogosan száll szembe a rendszerrel. Blakenek több képe is volt a Dante Isteni színjáték illusztációjához, melyen élete utolsó szakaszában dolgozott. Ezeknek végül sajnos csak kis része készült el, legtöbbjük csak vázlatos rajzként volt látható - így is nagyszerű alkotásokként.

Összességében, számomra nagyon inspiráló élmény volt. Nem rendszeresen látogatok múzeumokat, de itt több festmény is teljesen beszippantott a sajátos világába. Úgy érzem rengeteg újat tanultam Blakeről és kortársairól, és a romantika több arcát, mondanivalóját is mélyebben megismerhettem.