Stuart Piggott: A druidák

Következő ajánlónk az egyik legelterjedtebb, legismertebb olvasmányról szól, mely a druidák történelmét áttekinti. Stuart Piggott műve 1968-ban jelent meg és megpróbált minden velük kapcsolatos tévhitet eloszlatni. Némi fenntartással kezdtem bele, ugyanis sok rosszat is hallottam róla: többek közt hogy száraz történelem, illetve hogy Stuart nem igazán kedves a modern druidák felé. És mindez igaz is, ennek ellenére mégis nagyon olvastatta magát; pár nap alatt sikerült is befejezni. Tetszett a források és az elméletek felé való szkeptikus hozzáállás: igen, lényegében nagyon keveset tudunk az eredeti druidákról. Azzal is egyetértek, hogy hajlamosak vagyunk túlromantizálni társadalmakat és rájuk projektálni valótlan dolgokat, ahogy az a keltáknál is előfordul a mai napig. 

Volt azért pár dolog az érvelésében, amivel nem voltam elégedett. Úgy tűnt, az író is hajlamos volt a keltákat, így a druidákat is úgy bemutatni, mint primitív barbár népség, a római források alapján. Számomra valahol ellentmondásos ez, tekintve a bárdok bonyolult tanítási rendszerét, vagy a komoly csillagászati, természeti ismereteiket. Illetve szívesen olvastam volna még részletes kutatást a walesi bárdok sokáig fennmaradt rendszere és a druidák közötti lehetséges kapcsolatról. Helyette viszont inkább Iolo Morganwg kritizálására fektette a hangsúlyt, aki hamisan azt állította, hogy egytől egyig megőrizték az összes bölcsességet, bár meg kell jegyeznem, ez elég szórakoztató volt.

Kijelenthetjük, hogy egy rendkívül fontos műről van szó, mely mindvégig próbál objektív és racionális maradni, ellentétben a legtöbb hasonló témával foglalkozó írástól. A könyv hangvétele viszont könnyen elveheti a modern druidizmus iránt érdeklődő ember kedvét, ha csak ezzel találkozik. Jó tisztában lenni a tényekkel, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy minden vallás, mítosz fejlődik az idők során. Ha nem is a kelták építették a Stonehenge-t és más kőköröket, ettől a modern druidák miért ne használhatnák ezeket a helyeket, új jelentést adva nekik? Arra sincs egyértelmű bizonyíték, hogy amikor a kelták elfoglalták ezeket a területeket, nem vették át és értelmezték újra őket. Nem kaphatott-e a druida mint szó új, árnyaltabb jelentést az évszázadok során? Mégha soha nem is fogjuk megismerni az eredeti hagyományaikat, az évek alatt újra és újra felmerült az igény, hogy valamiképp kapcsolódjunk hozzájuk, és rajtuk keresztül pedig a természethez. Fontos megjegyezni, hogy a modern druidizmusnak nem is áll szándékában a lehetséges régi hagyományokat megfejteni, hiszen a mai embernek más szemlélete, fókusza van, így a spirituális utunk is változik.

Sajnos viszonylag kevés druidákról szóló könyv jelent meg magyar fordításban, mi megpróbáljuk felkutatni azt amit lehet, vagy a témához kapcsolódik, és időről időre posztolunk róluk könyvajánló formájában. A Druidákat antikvár példányban meg lehet rendelni online könyváruházakban, csak pár ezer forintért.

Eredeti cím: The Druids
Fordította: Valló Gábor
A könyv magyarul 2010-ben jelent meg, a General Press Kiadó jóvoltából.

Ismerkedés a Citromfűvel - Druida Füveskert #1

A citromfű manapság igen elterjedt, gyakran használt évelő fűszer- és gyógynövény, kertekben megtalálható, sőt, a többi mentaféléhez hasonlóan könnyen át tudja venni a hatalmat az ágyások felett.

Csipkés leveleiről és citromos, mézes illatáról azonnal felismerhető, nem véletlenül kapta különféle neveit: mézfű, méhfű, citromszagú melissza.

Hogy mennyi mítosz, hiedelem tartozik hozzá és hogy mennyi gyógyhatása van, az viszont engem is teljesen meglepett.

Latin neve Melissa officinalis. Szorosan kapcsolódik a görög mitológiából ismert nimfához, Melisszához, aki a méhek védelmezője volt. Amikor Zeusz megszületett, és apja, Kronosz fel akarta őt falni - annak félelmében, hogy később fia meg fogja dönteni hatalmát - anyja, Rhea elmenekült vele. A mítosz egyik változata szerint a gyermek Zeusz Melisszához került, aki mézzel táplálta. Zeusz ettől annyira megerősödött, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy aztán ő uralkodott a többi isten felett. Maga a melissa szó is görögül mézelőt, mézet jelent.

Nem ez az egyedüli görög kapcsolat. Artemisz számára is szentek voltak a méhek, és papjai, papnői citromfüvet ültettek a háziméhek táplálására.

A rómaiak sokat átvettek a görögöktől, ők a méh szóból eredő apiastrumnak nevezték a növényt, többek közt rovarcsípések ellen, illetve vérzéscsillapításra is használták borogatásként.

Érdekes megjegyezni, hogy míg a növény a legtöbb porzó rovart vonzza, füstölőként alkalmazva távol tartja az élősködő rovarokat, és az ártó démonokat is, emiatt tértisztító hatást is tulajdonítanak neki.

Népszerűsége a középkorban is megmaradt. Nagy Károly frank király például annyira szerette ezt a növényt, hogy elrendelte, hogy minden méhészettel foglalkozó farmon és kolostornál legyen termesztve. A városok utcáin sokat használták, mint illatosító, és a templomok padlójára is gyakran szétszórták.

Már ekkor is rengeteg problémára jelentett gyógyírt: elsősorban zavarodottságra, ájulékonyságra, gyenge idegzetű emberek számára javasolták, de alkalmazták még lázra, álmatlanságra, fej- és fogfájásra, emésztési és menstruációs panaszokra is.

Személyes kedvenc feljegyzésemet Paul Sédir Varázsnövénytan könyvében találtam, aki megemlíti Albertus Magnus német püspököt, ki a következőket írta a citromfűről: kedvessé teszi azt az embert, aki amulettként viseli, illetve ha egy ökör nyakára tesszük, az ökör követni fog minket bárhová.

Elsősorban nyugtató hatása ismert, de ez csak egy a rengeteg gyógyító tulajdonsága közül. Mivel stresszoldó, a szívre jó hatással van, így akár képes lehet a magas vérnyomást is szabályozni vagy szívritmuszavart is megszüntetni.

Egyik leggyakoribb alkalmazása emésztési panaszok esetén történik, ugyanis nagyon jó görcsoldó, szélhajtó, így puffadás ellen is ajánlott. Megszüntetheti az émelygést és a hányingert, migrén és menstruációs problémák esetén is használható. A máj működésére és az epe termelésére is jó hatással van.

Antibakteriális és vírusölő tulajdonságokkal rendelkezik, akár a herpesz tüneteit is vissza tudja szorítani külső és belső alkalmazással - külsőleg olajként vagy krémként.

Használata nem javasolt terhesség vagy komoly dehidratáltság esetén.

Úgy tartják, enyhe kedélyjavító és antidepresszáns is, ugyanis a stresszes, ingerlékeny, túlterhelt helyzetekben tud segíteni, továbbá a mély, pihentető alvás is garantált, ha lefekvés előtt fél órával teaként fogyasztjuk.

Mivel a szívet és az idegeket egyaránt nyugtatja, így mondhatjuk, hogy egyensúlyt, harmóniát tesz az érzelmek és gondolatok között. Erőt tud adni nehéz helyzetekben és segít feldolgozni a múltbeli történéseket. Ezáltal segíthet meglátni a nagyobb összképet, összefüggéseket életünkben.

Tapasztalatok a meditációs program alatt:

A meditáció előtti hangolódás közben engem ami nagyon meglepett, hogy mekkora különbség volt a friss és a szárított növény íze között, forrázatban elfogyasztva. A friss növényben sokkal jobban érződött a citromos ízvilág, míg a szárítottban a mézes jelleg volt erősebb. Füstölőként használva nem jött elő az aromája eléggé.

Meditáció során megpróbáltunk megismerkedni a Citromfű szellemével, mindkettőnknek homályos tapasztalatai voltak, mintha nem igazán akarná nekünk felfedni magát. Számomra inkább egy érzés jött elő, mint látomások sorozata: egy komor, de védelmező archetípus. Biztonságban éreztem magam és kitisztultak a gondolataim.

Források:

Dr. Kmeth Sándor - Herbárium

Academia Herba

Paul Sédir - Varázsnövénytan

Fez Inkwright - Népi Mágia és Gyógyítás